Thomas Hux

Call Directions Website

Thomas Hux Mindezek megvalósítására jól képzett oktatókkal, jól felszerelt tanteremmel és számítógépes vizsgaszimulációs programmal állunk az Önök rendelkezésére.

Mindenki tudja, hogy ma már a jogosítvány megléte nélkülözhetetlen ahhoz, hogy könnyebben boldogulhassunk a „nagybetűs” életben, de azt is jó tudni, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a megszerzett vezetői tudás csak formálisan, vagy ténylegesen is a rendelkezésre áll-e minden esetben. Iskolánkban a következő kategóriákra jelentkezhet :
- „B” - személygépkocsi


Legfőbb célunk, hogy minden tanulónk olyan elméleti és gyakorlati tudásra tegyen szert a képzés során, melynek birtokában felelősségteljes, felkészült és önálló közlekedésre képes autóvezetővé váljon. Oktatóink lelkiismeretesek, megfelelő végzettséggel és tapasztalattal rendelkeznek annak érdekében, hogy a vezetés valóban élménnyé váljon. Tevékenységüket jól megszervezett iskolai program szerint végzik, mely alapján teljesen és pontosan el lehet sajátítani az autóvezetés tudományát. Elméleti felkészítésben is nagyon jó eredményekkel büszkélkedhetünk. Az iskolánkat végzett diákok nagy többsége sikeresen vizsgázott. Ennek egyik fő oka, hogy kiscsoportos elméleti foglalkozásokon, multimédiás programok felhasználásával dolgozunk, valamint a diákjaink korlátlanul használhatják a vizsga tesztprogramát a számítógépeken. Tanfolyamaink folyamatosan indulnak egész évben. A 30 órás gyakorlati képzést tartó oktatók fő célja hogy többéves tudásukat és tapasztalatukat minél eredményesebben átadják a jövőbeni vezetőknek. E célból német Volkswagen Golf gépkocsik állnapk rendelkezésükre. Az oktatási időpontokat lehetőség szerint a munkaidejéhez és a tanulmányaihoz igazítjuk. Minden tanuló azzal a gépkocsival vizsgázik, amellyel vezetni tanult. Az iskoláztatás minimális törvény szerinti időtartama 30 munkanap, maximális időtartama pedig 6 hónap. Az iskola 17 év és 9 hónapos korban kezdhető. A iskoláztatás ára 4 részletben is fizethető.

🎉Gratulálunk Zolyomi Orsolyának, amiért sikeresen vizsgázott Siklodi Levente oktató diákjaként  a Thomas Hux Sofőriskolá...
07/10/2026

🎉Gratulálunk Zolyomi Orsolyának, amiért sikeresen vizsgázott Siklodi Levente oktató diákjaként a Thomas Hux Sofőriskolában!
Balesetmentes közlekedést kívánunk!🚗
🎉Felicitări lui Zolyomi Orsolya pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Siklodi Levente la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗

🎉Felicitări lui Stoica Rebeca pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Siklodi Levente la școala ...
01/10/2026

🎉Felicitări lui Stoica Rebeca pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Siklodi Levente la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗

28/09/2026
🚗 VEZESS, TANÍTS! 😎A Thomas Hux Sofőriskola teljes munkaidős gépjármű-oktatót keres!Szeretsz vezetni, szeretsz emberekke...
24/09/2026

🚗 VEZESS, TANÍTS! 😎
A Thomas Hux Sofőriskola teljes munkaidős gépjármű-oktatót keres!
Szeretsz vezetni, szeretsz emberekkel dolgozni, türelmes vagy?
Akkor lehet, hogy éppen rád várunk! 😉
🎓 Ami szükséges: érvényes gépjármű-oktatói engedély.
🚘 Amit mi adunk:
• 🚗 oktatóautót
• ⛽ üzemanyagot
• 🔧 teljes körű karbantartást
• 💰 teljesítményalapú, versenyképes bérezést
• 🤝 egy jó hangulatú csapatot
• 🕐 rugalmas munkaprogramot
Neked csak egy dolgod van: tanítani, vezetni és jól teljesíteni. A többit bízd ránk! 😄
📩 Jelentkezés: [email protected]
📍 Személyesen: Bolyai utca 3/8.
📞 Érdeklődés: 0741 235 239, 0746053030
Ha van oktatói engedélyed, a kormány mögött érzed igazán otthon magad, és szívesen csatlakoznál hozzánk – várjuk a jelentkezésed! 🚦
Thomas Hux Sofőriskola – vezess, taníts, fejlődj velünk!

🎉Gratulálunk Rózsa Csabának, amiért sikeresen vizsgázott Kilyén János oktató diákjaként  a Thomas Hux Sofőriskolában! Ba...
23/09/2026

🎉Gratulálunk Rózsa Csabának, amiért sikeresen vizsgázott Kilyén János oktató diákjaként a Thomas Hux Sofőriskolában!
Balesetmentes közlekedést kívánunk!🚗
🎉Felicitări lui Rózsa Csaba pentru că a trecut cu succes examenul ca elevă al instructorului Kilyén János la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗

🎉Gratulálunk Ambrus Andreának, amiért sikeresen vizsgázott Péter Lajos oktató diákjaként  a Thomas Hux Sofőriskolában! B...
23/09/2026

🎉Gratulálunk Ambrus Andreának, amiért sikeresen vizsgázott Péter Lajos oktató diákjaként a Thomas Hux Sofőriskolában!
Balesetmentes közlekedést kívánunk!🚗
🎉Felicitări lui Ambrus Andrea pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Péter Lajos la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗

🎉Gratulálunk Botos Virágnak, amiért sikeresen vizsgázott Siklodi Levente oktató diákjaként  a Thomas Hux Sofőriskolában!...
23/09/2026

🎉Gratulálunk Botos Virágnak, amiért sikeresen vizsgázott Siklodi Levente oktató diákjaként a Thomas Hux Sofőriskolában!
Balesetmentes közlekedést kívánunk!🚗
🎉Felicitări lui Botos Virág pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Siklodi Levente la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗

🎉Gratulálunk Batizán Gergőnek, amiért sikeresen vizsgázott Siklodi Levente oktató diákjaként  a Thomas Hux Sofőriskolába...
21/09/2026

🎉Gratulálunk Batizán Gergőnek, amiért sikeresen vizsgázott Siklodi Levente oktató diákjaként a Thomas Hux Sofőriskolában!
Balesetmentes közlekedést kívánunk!🚗
🎉Felicitări lui Batizán Gergő pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Siklodi Levente la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗

🎉Gratulálunk Földes Mayának, amiért sikeresen vizsgázott Siklodi Levente oktató diákjaként  a Thomas Hux Sofőriskolában!...
17/09/2026

🎉Gratulálunk Földes Mayának, amiért sikeresen vizsgázott Siklodi Levente oktató diákjaként a Thomas Hux Sofőriskolában!
Balesetmentes közlekedést kívánunk!🚗
🎉Felicitări lui Földes Maya pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Siklodi Levente la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗

Address

Strada Bolyai Nr. 3/8
Targu-Mures
540064

Opening Hours

Monday 09:00 - 17:00
Tuesday 09:00 - 17:00
Wednesday 09:00 - 17:00
Thursday 09:00 - 17:00
Friday 09:00 - 17:00

Telephone

+40772082163

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Thomas Hux posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Shortcuts

Share