14/10/2026
Sinkovics József: Szérumszerencsétlenség – 1950.
Amikor az elvtársak még nem voltak elég képzettek és vizsgálatot indítottak 10 magyar gyermek halála miatt...
Ma már naponta halnak meg gyerekek vakcinák miatt, tízezer számra lesznek betegek, csonka-bonkák, autisták - de az elvtársak nem indítanak vizsgálatot.
--------------------------------------------------------------------------
Orvostörténeti Közlemények, 1999.
Vannak történetek, amelyekben a tragédia nem ér véget az áldozatok halálával.
Sinkovics József orvos és víruskutató visszaemlékezése ilyen történetet tár elénk.
1950-ben Magyarországon tíz gyermek halt meg, miután tetanusztoxinnal szennyezett, szamárköhögés kezelésére készített immunszérumot kaptak. A tragédia súlyossága vitathatatlan. A gyermekek életét éppen az a készítmény veszélyezt***e, amelytől gyógyulásukat remélték.
A történtek szigorú, tárgyilagos és minden részletre kiterjedő szakmai vizsgálatot követeltek volna.
Ehelyett egy olyan politikai rendszer gépezete lépett működésbe, amely számára a felelősség tisztázásánál fontosabbnak bizonyult a bűnösök gyors kijelölése.
A szérumot Faragó Ferenc professzor intézetében állították elő. A készítmény tetanusztoxinnal szennyeződött (állítólag!), és az ellenőrzési eljárások nem akadályozták meg, hogy a veszélyes ampullák betegeknél kerüljenek felhasználásra.
A visszaemlékezés egyik legfontosabb erénye, hogy Sinkovics nem próbálja eltüntetni a szakmai felelősség kérdését.
Elismeri, hogy a megfelelő biztonsági vizsgálatok elmaradása súlyos mulasztás volt.
Világosan megkülönbözteti a gondatlanságot, a szakmai hibát és a szándékos emberölést.
A hatóságok eredetileg abból indultak ki, hogy a tetanusztoxin a közösen használt szűrőberendezés hibás alkalmazása következtében került a szérumba.
A későbbi vizsgálatok azonban más magyarázatot támasztottak alá.
Erdős László mikrobiológus kísérletei azt mutatták, hogy a szérumba jutott tetanuszspórák megfelelő körülmények között kicsírázhattak, és magában a készítményben termelhettek toxint. Ez összhangban állt azzal a vallomással, amely szerint egy zavarossá vált szérumtételt megsemmisítés helyett leszűrték.
A vizsgálatok komolyan megkérdőjelezték a vádirat szakmai alapját. Bár a szennyeződés pontos eseménysora nem rekonstruálható minden részletében, a tudományos bizonyítékok lényegesen más képet rajzoltak, mint a hatóságok eredeti feltételezése.
A visszaemlékezés legnyugtalanítóbb része nem is a börtönökben elszenvedett fizikai erőszak, hanem az a mechanizmus,
amelyben a politikai elvárás irányítani kezdte a nyomozást.(!)
Sinkovics beszámolója szerint a hatóságok nem egyszerűen bizonyítékokat kerestek. Egy előre kialakított történethez igyekeztek vallomásokat szerezni.
Nahát, milyen érdekes, manapság, hasonló esetekben már nem vallomások, hanem tudományos publicisztikák adják az Igazolást!
A tragédiából szabotázsügy lett. A mulasztásból szándékosság. A tudományos kérdésekből politikai vádak.
A szerző részletesen leírja a kihallgatások során alkalmazott fenyegetéseket, ütlegeléseket, alvásmegvonást és a jegyzőkönyvek körüli visszaéléseket.
Különösen jelentős a június 3-i és június 4-i dátum körüli vita. A vád számára létfontosságú volt annak bizonyítása, hogy Sinkovics már korábban tudott a veszélyről, mégsem tett semmit.
A szerző következetesen állítja: június 4-én értesült először a szérum szennyezettségéről, a neve alatt, tudta nélkül Salgótarjánba küldött készítményekről pedig csak június 5-én szerzett tudomást.
A történet arra figyelmeztet, hogy az igazságszolgáltatás akkor veszíti el erkölcsi alapját, amikor már nem azt kérdezi, mi történt, hanem azt,
miként lehet igazolni az előre kijelölt ítéletet...és ez, Barátaim, manapság méginkább így működik:
- a szülők a részletes betegtájékoztató elolvasása nélkül adják hozzájárulásukat a szérumok beadásához, gyakorlatilag kizárva az érdemi felelősségrevonást!
Faragó Ferenc professzor fogságban halt meg. Halotti bizonyítványának dátuma 1950. július 10.
Sinkovics nem tudja bizonyítani halálának valódi körülményeit. Felveti a bántalmazás és az öngyilkosság lehetőségét is, de egyik mellett sem rendelkezik döntő bizonyítékkal.
Ez a bizonytalanság nem gyengíti, hanem hitelesebbé teszi a visszaemlékezést.
Faragó nem élhette meg a későbbi szakmai vizsgálatok eredményeit, és nem védekezhetett a bíróság előtt.
Halála után munkatársai ellen folytatódott az eljárás.
Sinkovics első fokon másfél év börtönt kapott. Másodfokon büntetését nyolc évre súlyosbították. Markos Györgyöt tíz, Pusztai Zsuzsát tizenegy, Lindis Gézát hét évre ítélték.
A mű legmegrázóbb fejezetei a börtönéletről szólnak.
A túlzsúfolt zárkák, a kínzások, a kivégzések közelsége, az éhezés, a megaláztatás és a teljes kiszolgáltatottság leírása olyan világot idéz fel, amelyben az emberi élet értéke szinte semmivé vált.
Ám Sinkovics nem kizárólag a kegyetlenségre emlékezik.
Megörökíti azoknak az embereknek a nevét is, akik a körülmények ellenére megőrizték emberségüket.
Pap Tibor, Hoyos János, Szabó Zoltán és más orvosok a rabkórházban a gyógyítás erkölcsi parancsát követték. Nem a foglyok politikai besorolását, hanem a szenvedő embert nézték.
Halász György börtönorvos szerepe különösen összetett. Sinkovics elbeszélése szerint lehetővé t***e, hogy a fogoly kutató folytathassa tudományos munkáját, és hírt juttatott el a családjához.
A váci börtönben Sinkovics és Markos laboratóriumot működtethetett. Ott készült el a Víruskutatás alapjai című könyv kézirata, és ott folytattak influenzavírus-kutatásokat is.
Micsoda ellentmondás!
Az állam, amely bűnözőként tartotta fogva a kutatót, közben igényt tartott a tudására.
Elvette a szabadságát, megfosztotta a családjától, megtörte az akaratát — de továbbra is felhasználta a "tudását".
Erdős László tovább vizsgálta a szérumszerencsétlenség okát, és eredményei hozzájárultak a korábbi vádak szakmai alapjának megkérdőjelezéséhez.
Amikor Sinkovics később köszönetet mondott neki, Erdős így válaszolt:
„Csak az igazságot kerestem.”
Ebben a rövid mondatban talán több erkölcsi tartalom van, mint a per során keletkezett hivatalos iratok sokaságában.
Az igazság keresése ugyanis nem jelentheti azt, hogy kizárólag a számunkra kedvező bizonyítékokat fogadjuk el.
Erdős nem felmentő ítéletet akart írni. Azt kívánta megérteni, miként kerülhetett a halálos méreg a szérumba.
December 27-én Sinkovics kiszabadult a váci börtönből.
1954-ben a bíróság bűncselekmény elkövetésének hiányában felment***e.
Később Markos Györgyöt és Pusztai Zsuzsát is felmentették. Lindis Géza kegyelemmel szabadult.
Az igazságszolgáltatás tehát végül korrigálta a korábbi ítéletek egy részét.
De a börtönben elveszített éveket, az elszenvedett kínzásokat, a tönkretett egészséget és a halottakat már nem lehetett visszaadni.
A szérumszerencsétlenség valódi tragédia volt. A gyermekek meghaltak. A szakmai mulasztások kérdése nem kerülhető meg.
A politikai megtorlás szintén valóság volt. Az ártatlanul elítélt emberek szenvedése nem igazolható a tragédia súlyosságával.
Ezért különösen erős a szerző zárógondolata:
„Az emberi gonoszságot gyakran öltöztetik valamilyen fanatikus hit álruhájába.”
Ez a mondat túlmutat az 1950-es éveken.
Mert a "vírusokba" vetett hit a mai napig tartja magát, holott minden tájékozott ember tudja, hogy soha, senki nem tudta még igazolni a létüket a Koch posztulátumok alapján!
Arra figyelmeztet, hogy a meggyőződés önmagában nem erkölcsi felmentés. Sem egy politikai eszme, sem egy intézmény tekintélye, sem a parancsra való hivatkozás nem teszi elfogadhatóvá az embertelenséget.
A mainstream "tudomány" birtoklása nem azonos az igazság birtoklásával.
A Szérumszerencsétlenség – 1950 nem pusztán egy meghurcolt tudós önéletrajzi vallomása.
Orvostörténeti dokumentum, a diktatórikus igazságszolgáltatás működésének személyes tanúsága, és mindenekelőtt erkölcsi számvetés.
Bizony, tény, hogy az orvosok felhagytak a lelkiismeretükkel, az orvosi esküjükkel. A világ csak annyit változott, hogy EGYENLŐRE nincs olyan állami szerv, ami ezt számonkérje rajtuk!
A mű legmaradandóbb üzenete nem a bosszú.
Hanem az emlékezés, az igazság keresése és az emberi méltóság megőrzése.
A tíz gyermek életét semmi sem adhatja vissza.
EMLÉKIRAT
SZÉRUMSZERENCSÉTLENSÉG 1950
VISSZAEMLÉKEZÉSEIM 1998 FEBRUÁRJÁBAN
SINKOVICS JÓZSEF, a teljes írás itt:
https://real-j.mtak.hu/15556/1/ORSZ_ORVO_OK_1999_166_169.pdf
