10/09/2026
Van az a BMW, amit egyszerűen kár lenne automata váltóval hagyni.
Ez az E46 330Ci is ilyen volt.
Az M54-es 3.0 literes sorhatos önmagában is egy élmény, de az automata váltóval valahogy nem jön át az egészből az, amit ez az autó tud.
Ezért az automata váltót kidobtuk, és érkezett helyette egy kézi.
Persze egy ilyen átalakítás nem abból áll, hogy lecsavarozzuk az egyik váltót és felrakjuk a másikat.
Be kellett többek között szerelni egy lendkereket, kuplungot, pedálsort, kuplunghidraulikát, váltókart és kulisszát, a kardántengelyt, valamint a hozzá tartozó differenciálművet és áttételt is. Az elektronikai oldalt sem lehet kihagyni, hiszen az autónak azt is „meg kell értenie”, hogy mostantól kézi váltó dolgozik benne. Meg kell oldani, hogy hátramenetben világítson a tolatólámpa, a motor ne keresse az automata váltó vezérlőjét, a műszerfalon lévő fokozatkijelző ne mutasson hibát. Mivel az autó tempomattal felszerelt, az is egy megoldandó feladat, hogy kuplung kinyomására a tempomat ne akarja tovább tartani a sebességet.
Ha már differenciálművet cseréltünk, ledobtuk inkább az egész hátsó futóművet, és merevítő lemezeket hegesztettünk a padlólemez hátsó részére, ezzel megszüntetve az E46 egyik típushibáját.
A végén pedig jött az, amiért az egész készült.
A próbakör.
Itt már nem a számok számítanak.
Ugyanaz a 3 literes sorhatos, ugyanaz a kaszni, ugyanaz a hátsókerék-hajtás – mégis teljesen más érzés.
Mi választjuk meg, mikor váltunk. Mi tartjuk a motort azon a fordulaton, ahol igazán él. A gázadás, a visszaváltás, a kuplung és a váltások együtt sokkal közvetlenebbé teszik az autót.
Nem lett belőle másik motor.
Csak végre olyan váltó került mögé, amivel igazán ki lehet használni.
És egy E46 330Ci-nél ez bizony sokat számít.