Zengő Motorsport

Útbaigazítási információk

Zengő Motorsport Üdvözlünk a Zengő Motorsport hivatalos Facebook oldalán.

A Zengő Motorsportot az 1990-es évek derekán Zengő Zoltán alapította, majd a csapat a 2000-es évek elejére Magyarország egyik vezető autósporttal foglalkozó vállalkozása lett. Eleinte a Zengő Motorsport Zengő Zoltán versenyzői pályafutását támogatta az MNASZ Autós Gyorsasági Országos Bajnokságban, ennek eredményeként Zengő 1998-ban abszolút bajnoki címet nyert legendás Mercedes DTM Evo-jával. A kezdeti évek után a csapat kiterjeszt***e tevékenységi körét, és a hazai autósport-iparág meghatározó szereplője lett.
2001-ben a Zengő Motorsport átvette az Opel Astra Classic Kupa szervezését. A bajnokság átalakításának köszönhetően az Astra Kupa egészen 2005 végéig a versenynaptárakban maradt, és számos tehetséges autóversenyzőnek jelentett ugródeszkát pályafutásuk korai szakaszában. 2003. egy mérföldkövet hozott, mivel a Zengő Motorsport elindította első önálló márkakupáját, a Renault Clio Kupát, amelyhez házon belül épít***ek összesen 40 versenyautót. A Cliók egészen 2009 végéig az országos bajnokság részesei voltak, 2003-ban és 2004-ben ráadásul a Formula 1 Magyar Nagydíj programjába is bekerültek. Nem a Clio Kupa elindulása volt az egyetlen említésre érdemes esemény 2003-ban, hiszen ekkor kezdődött Zengő Zoltán és a Porsche Hungária együttműködése is, amelynek keretein belül megalakult az adRenaline Racing Team. A csapat Zengő Zoltánt indította az első generációs SEAT Leon Supercopa volánja mögött, mielőtt a versenyző-csapatfőnököt megválasztották az MNASZ Gyorsasági Szakágának vezetőjévé. Megbízatása okán Zengő 2007 végéig tartózkodott a magyarországi versenyzéstől, de a SEAT-tal kiépített együttműködés fennmaradt, így lehetővé vált a SEAT Leon Szuperkupa 2007-es első idényének megszervezése. Magyarország negyedikként csatlakozott a nemzeti SEAT bajnokságok táborához, és a Zengő Motorsport szervezésében két igen sikeres bajnokság zajlott le, mielőtt a gazdasági világválság következményei miatt le nem csökkent a nevezők száma. A nehéz gazdasági helyzet ellenére a Zengő Motorsport 2008-ban a tapasztalt Wéber Gábor és a feltörekvő Michelisz Norbert részvételével benevezett az először megrendezett SEAT Leon EuroCupra.

2008-ban bebizonyosodott, hogy a Zengő Motorsport képes nemzetközi sikereket elérni, miután mind Wéber, mind pedig Michelisz futamgyőzelmet aratott a SEAT Leon EuroCupban, ráadásul, első magyar résztvevőként Michelisz a FIA Túraautó Világbajnokságon (FIA WTCC) is bemutatkozhatott. A 2009-es szezon folyamán a Zengő Motorsport és a Dension Audio Systems együttműködése lehetővé t***e, hogy a csapat intenzív versenyprogramot bonyolítson le három különböző európai márkakupában. Az idény végén Michelisz Norbert elhódította a SEAT Leon EuroCup bajnoki címét, és vendégszereplést nyert a FIA Európai Túraautó Kupán (FIA ETC Cup), illetve visszatérhetett a FIA Túraautó Világbajnokságba. A 2010-es szezon soha nem látott kihívást hozott a Zengő-Dension Team névre átkeresztelt csapat számára, miután állandó résztvevőként csatlakoztak a FIA Túraautó Világbajnokság mezőnyéhez. A csapat Michelisz Norbertet nevezte, aki elhódította a 2009-es Rookie Challenge trófeát és összetett győzelmet szerzett a makaói második futamon. Michelisz sikerei mellett a csapat Wéber Gábor révén a 2010-es SEAT Leon EuroCup bajnoki címét is megszerezte, valamint futamgyőzelmet ért el a spanyol SEAT Leon Kupában Kiss Norberttel.

10/10/2026

Az a helyzet, hogy minden versenyen rengeteg jó fotó készül a csapatról, de valahogy mindig az érzelemmel teli, kicsit egyedibb pillanatok képei lesznek a kedvenceink. 👀📸

Persze, ha Zolit kérdezzük, lehet, hogy ő ezt másképp gondolja. 🤔

22/09/2026

Eltalálja valaki Beni időmérős körét? 👀⏱️

Nem volt könnyű feladat, hiszen az időjárás folyamatosan változott: hol esett, hol elállt. 🌧️☀️ Így itt tényleg csak tippelni lehetett és a szerencsén múlt. Vagy mégsem? 🤔

Ma ismét élményeket viszünk közelebb hozzátok! 🏁Ezúttal a BAT családi napon vagyunk a pécsi wakeboard pálya mellett, aho...
19/09/2026

Ma ismét élményeket viszünk közelebb hozzátok! 🏁

Ezúttal a BAT családi napon vagyunk a pécsi wakeboard pálya mellett, ahol már most rengeteg lelkes autósport-rajongóval találkoztunk, akárcsak korábbi rendezvényeinken. 💚

Ha te is olyan különleges programokkal dobnád fel a rendezvényedet, mint a versenyszimulátoros élmények, akkor írj nekünk üzenetben vagy az [email protected] e-mail címen! 🏎️

15/09/2026

Köszönjük, hogy ennyien írtatok az előző hétvége után! 💚

Mi is örülünk, hogy végre nem a technikával kellett harcolnunk, hanem a mezőnnyel, és annak is, hogy lehetőségünk volt megmutatni a tempónkat.

Ezt a lendületet visszük magunkkal tovább a Hungaroringre! 🇭🇺

13/09/2026

ZENGŐ ZOLI ÉLŐBEN BRNO-BÓL 🟢🇨🇿

Sziasztok, itt Zengő Zoltán jelentkezik!A médiás fiúkák rágják a fülem, hogy csináljunk egy élő adást a rajtrácsról. Alk...
13/09/2026

Sziasztok, itt Zengő Zoltán jelentkezik!

A médiás fiúkák rágják a fülem, hogy csináljunk egy élő adást a rajtrácsról. Alkut ajánlok: ha legalább 200 reakció érkezik erre a posztra, hogy szeretnétek ilyet ma, akkor bejelentkezek élőben a rajtrácsról. De ha összejön, ott legyetek ám!

Csináljuk?
Tudjátok, döntő futam Brnóból 15 órától!

Csók puszi!
ZZ

13/09/2026

A mi teljesítményünk eddig is ott volt, mostmár végre a motoré is!

🟢⚫️ DÖNTŐ - 15:05

ERRŐL VAN SZÓ - 6. HELY! 👏Bravó BENI, Bravó CSAPAT! 🟢⚫️Délután folytatjuk a DÖNTŐBEN!
13/09/2026

ERRŐL VAN SZÓ - 6. HELY! 👏
Bravó BENI, Bravó CSAPAT! 🟢⚫️

Délután folytatjuk a DÖNTŐBEN!

Cím

Budapest

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Zengő Motorsport új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás