05/10/2026
🐾🚔 Komoly igénybevétel alatt álló autó járt a Ghost Garage-nál!
Ezúttal az Ácsi Önkormányzat Közterület-felügyeletének Opel Astrája érkezett hozzám azzal a céllal, hogy egy kicsit összeszedjük, mert az autó az utóbbi időben bizony kapott rendesen az élettől. 😅
Az autó nem éppen átlagos körülmények között dolgozik. 🚔
Előfordul, hogy több kutya is utazik benne, köztük kóbor kutyák és cicák is, akik természetesen nem mindig patyolattisztán és szárazon veszik igénybe az Astra szolgáltatásait. 🐕🐈
Ehhez jön még a mindennapi közterület-felügyeleti munka, így nem is volt meglepő a kezdeti állapot.
Az egyeztetés után Alap beltér tisztítás lett a választott csomag.
Egy ilyen autónál természetesen egy alapos kárpittisztítás még látványosabb eredményt hozott volna, de mivel az autó várhatóan továbbra is hasonló körülmények között fog dolgozni, nem biztos, hogy néhány nap múlva ne érkezne vissza újra a „frontvonalból”. 😁
Ennek ellenére mindent megtettem, ami az alap csomagba belefér – sőt, egy kicsit túl is mentem rajta. 😉
A célom az volt, hogy amikor átadom, egy tiszta, rendezett és jó illatú autót kapjon vissza az ügyfél.
A végeredmény így is látványos lett! ✨
A beltér sokkal frissebb, tisztább és rendezettebb lett, a jó illat pedig már az ajtó nyitásakor érezhető. 😌
Ügyfelem elégedetten vette át az autót, én pedig ismét megbizonyosodtam róla, hogy a Ghost Garage-nál nincs „menthetetlen” autó – csak nagyobb kihívás. 💪
🙏 Ezúton is köszönöm az Ácsi Önkormányzatnak a bizalmat, és külön köszönöm a közterület-felügyelet munkáját és szolgálatát a városért!
Ghost Garage Autókozmetika – Az autónak is jár egy kis wellness. 🖤✨
Ha te is szeretnéd hogy autód kívül-belül ragyogjon akkor keressetek bizalommal ✌️
🗓️ Időpontokért itt üzenetben vagy telefonon tudtok érdeklődni ☺️
📍 Ács
📞 +36 20 4666 603
📩 [email protected]