06/10/2026
Nagyon érdekes délután volt ez a mai. Több, mint két órán át beszélgettem Gerhard Sonnleitnerrel, aki a Deutsche Wellétől jött és egy egész felkészült, abszolút profi modjára kérdező szerkesztője/újságírója ennek a német közszolgálati médiumnak.
Nyilván az autóiparról, a kínai vállalatok hazai terjeszkedéséről, Európa szerepéről is szó volt és egy ponton eljutottunk oda, amire mindig könnyű és logikus rámutatni: a nemzeti identitásra, a nyomra, amit egy nép hagy egy terméken és az ebből fakadó karakterre, megjegyezhetőségre, arra az egyéniségre, amely lassan szőrén-szálán eltűnik a globális autóiparból, amikor minden egy végtelenül sablonos masszává olvad csak össze.
Illusztráció gyanánt - interjú közben - gyorsan kikerestem ezeket a képeket, természetesen a teljesség igénye nélkül.
- Nézd, Gerhard, ez itt egy olasz sportautó, ez egy német luxuslimuzin, egy svéd családi kombi, egy francia limuzin, egy brit roadster, egy japán hatchback, amerikai, elérhető kupé és egy csehszlovák busz.
Álmunkból felkeltve is tudjuk, mit látunk, mert van egyénisége, magában hordozza nemzetének jellegzetességét, talán büszkeségét is. Hangokból, apró részletekből felismerhető és karakteres. Ilyen változatos volt a világ és tényleg _mindenki_ megtalálta benne azt, amit szeretett volna birtokolni.
És most? Mostanra egy kulcstartón lógó kiegészítő, egy eldobható, egyszer használatos telefonná lett mindez. A mai világ már nem formálódik, már készen van, a gépjárműgyártás teljesen más megközelítésére van szükség és az uniformizálódás helyett az egyéniségre fordítani a hangsúlyt a jövőben. Aki ezt képes meglépni ma, azt emlegetik (lásd Renault 5) azok is, akiket nem érdekel az autó, de aki feladja az identitását jelentő sarokköveket (legyen az minőség vagy formavilág, netán konzervativizmus) az el fog bukni, mert a mainstreamet Kína olcsóbban gyártja és nagyobb tömegben. Elektromos téren pedig menthetetlenül le vagyunk maradva és ki vagyunk szolgáltatva nekik, már csak a nyersanyaghiány és az R&D-re fordított források miatt is. Az európai autóipar jövője a múltjában rejlik.
Láthatod magad is, hogyan mozdultak el az árak az utóbbi pár évben minden olyan élvezeti vagy használati cikk esetében - csak a saját érdeklődési körömből hirtelen az órák, fegyverek, autók, hifi komponensek jutottak eszembe - amelyekhez még lehet érzelmileg kötődni a formájuk, egyediségük vagy a minőségük miatt.
Mert a gondolkodó és akaró ember tudatalatt igenis küzd a szürkeség ellen. De ezt kiszolgálni a mai, európai ipar sok esetben már nem tudja. Mert rágyalogolt egy olyan csatatérre, amelyik nem a sajátja és behódolt az ellenfelének. Földdel, adókedvezménnyel, ígéretekkel szemben. Mert minél több hús van az asztalon, annál többen lesznek éhesek.
Mostanra pedig erodálódik. A Tier1-Tier2 beszállítók szétmorzsolódnak, divízióikat eladják vagy megszűnnek, likviditási gondokkal és telített piacokkal küzdenek, a kutatás-fejlesztésre pedig ilyenkor nehéz pénzt találni. Tán egy-két autómárka is tulajdonost cserél a közeljövőben, ha nem képesek megmenteni őket az adott országok. Mert ha Kína támogatja a saját gyártóit (legalábbis egy bizonyos szintig folyamatosan lökött rajtuk), akkor mi ezt miért nem tudjuk megcsinálni?
Miért nem mentjük meg a Maseratit vagy az Alfa Romeót? Például. A nagy konglomerátumok létrejötte (pl. egy Bosch/Knorr Bremse vagy BMW-Mercedes) csak ideig-óráig hoz megkönnyebbülést, hiszen az egyenplatform-stratégia gúzsba köti mindazt az innovaciót és radikális fejlesztéseket, amelyekben élen jártunk.
Mi találtuk fel az automobilt, de sosem gondoltam volna, hogy mi fogjuk eltemetni is.
Amint műsorra kerül, szólnak. Jó éjt mindenkinek!
